Dr. Androvics K. Tamás
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Fogorvostudományi Szakán diplomáztam. Pécs és a Tudományegyetem számos területen lehetőséget biztosított arra, hogy kibontakoztathassam megszerzett tudásom.
Már az egyetemi éveim alatt tudtam, hogy jól döntöttem amikor fogorvostan hallgatónak jelentkeztem, hiszen a későbbiekben mentorként segíthettem más hallgatótársaimnak a felzárkózásban. Az évek alatt rájöttem, hogy leginkább a fogpótlások tervezésével és készítésével szeretnék foglalkozni az általános fogorvosi ellátás mellett.
Pácienseim, betegeim Budapesten a 15. kerületi Andro Dental fogászati magánrendelőmben fordulhatnak hozzám bizalommal, ahol kollégáimmal állunk az Önök rendelkezésére. A szakmai tudás mellett úgy vélem, hogy elengedhetetlen az összhang mind szakmailag, mind emberileg a rendelőben az orvos-, asszisztens-, dentálhigiénikus kollégákkal, további munkatársakkal és nem utolsó sorban a pácienseimmel.
Hiszem, hogy amennyiben megtisztelnek bizalmukkal engem, valamint szakmailag magasan képzett kollégáimat, akkor nem fognak csalódni! Mi az Önök egészségéért, mosolyáért dolgozunk. Keressenek bátran bizalommal! Szívügyünk a mosolya!
Dr. Takács Dalma
Diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, ahol a Tudományos Diákkör tagjaként lehetőségem volt saját kutatómunkát végezni és ennek eredményeit számos konferencián előadni. Munkám során kiemelt figyelmet fordítok pácienseim megismerésére és a nyugodt, barátságos légkör kialakítására, hiszen ezek, elengedhetetlenek a kölcsönös bizalom kialakításához és a hosszú távú együttműködéshez. Mindig örömmel tölt el, amikor egy-egy “izgulós” páciens a második találkozásnál már mosolyogva ül be a székbe.
Pácienseimet mindig részletesen tájékoztatom a kezelés folyamatáról és alakulásáról, így ők is megértik miért van szükség egyes beavatkozásokra és látják az elért eredményeket. Szeretnék minden hozzám érkezőt az aktuális panasz kezelése mellett egészségtudatosságra tanítani, és kialakítani az igényt a jó szájhigiéné fenntartására és az esztétikus, hosszú távon jól funkcionáló megoldások előtérbe helyezésére.
Célom szakmailag és a páciensek szempontjából is a legideálisabb megoldások megtalálása és azok precíz kivitelezése. Mindenkinek saját, személyre szabott kezelési tervet készítünk, eleget téve a szakmai protokollnak és a hozzánk érkezők igényeinek, elképzeléseinek.
Legfőbb érdeklődési területeim az esztétikus fogászat, ezen belül is a fémmentes koronák, héjak készítése illetve a fogpótlástan. A fogászat ezen ágával rendkívül precíz, kreatív, sokszínű, kihívásokkal teli és látványos eredményeket tudunk elérni. Tudásomat igyekszem folyamatosan naprakészen tartani és fejleszteni.